A falu története
Dr. Nagy Miklós, 2011
Acsalag Győr-Moson-Sopron megyében, a Hanság
déli részén, Csornától 10 km-re, északnyugatra fekszik. Szomszédos települések:
Bősárkány, Földsziget és Csatárimajor. Vasútállomása Bősárkány. A Rábca folyó
kb. 2 km-re, északra folyik a falutól.
A Hanság egykori mocsárvilága mindig
rendkívüli módon befolyásolta a lakosság életét. A lecsapolás előtt hatalmas
nádasok, kiterjedt hinarasok voltak itt, úszó nádszigetekkel. A mélyebb
részeken 3-4 m
mélységű nyílt vizű tavak voltak, fás vegetáció csak kisebb égeres foltok
formájában, a láp peremén volt.
A szájhagyomány szerint a falu neve abból az
időből származik, amikor még az embereket ide kellett csalogatni. Az itt lakók átcsalták
a Hanság szélén élő lakosságot, hogy itt telepedjenek le. Az átcsallak szóból
később aztán Acsalag lett. Az 1715-ből származó viaszpecséten
Sigili* Atcsallak olvasható.
Egy 1700-as évekből származó németnyelvű térképen lehet olvasni a következőt: Àtschaloker
Morast, vagyis acsalagi mocsár. De elképzelhető az is, hogy Acsalag neve
talán egy Acsa személynév és egy lakhely jelentésű –lak utótag
összetételéből vezethető le. Így elképzelhető az is, hogy egy Acsa nevű
jobbágy választotta magának lakóhelyül, és itt telepedett le háznépével.
Szinnyei József Magyar Tájszótára szerint az acsa szó szitakötőt jelent.
A lag pedig egy régies magyar szó, aminek a jelentése rét, legelő.
Acsalag neve tehát e két régies szó összevonásából is eredhet, azaz szitakötős
rét.
Már a
kőkorszakban megtelepedett itt az ősember. Ennek a kornak
emlékét őrzi a csornai nucleus (pattintott kőeszközök készítésekor hátramaradó
kőmag). Acsalag határában is találtak egy szépen csíszolt kőbaltát. Mivel a
Hanság mocsarai gazdagok voltak vadban, halban, valószínű, hogy ennek a kornak
embere már idejárt vadászni és halászni.
Acsalag környéke 1387-ben került a Kanizsai család kezére Zsigmond király
adományozása által. 1532-ben azonban a Kanizsai család fiúágon kihalt, és
Kanizsai Orsolya Nádasdy Tamással való házassága után, 1536-ban, a környék nagy
része a Nádasdy családé lett.
1671-ben, amikor Nádasdy Ferenc országbírót –
a Wesselényi összeesküvés fő szervezőjét – kivégezték, a Nádasdy birtokot a
bécsi kamara vette át. 1681-ben a volt Nádasdy birtok aztán az udvarhű
Esterházy családra szállt. Ettől kezdve környékünk 1945-ig az Esterházy család
birtokában volt.
Amikor 1529-ben, 1543-ban és 1594-ben a török
sereg Bécs ellen vonult, a törökök elpusztították az egész Rábaközt, a falvak
lakossága a Hanság mocsaraiban rejtőzködött el. A török pusztítás után lassan
meginduló fejlődést a Rákóczi szabadságharc dunántúli harcai törték meg a
XVIII.. század elején. A császári labancok felégették a környező falvakat, a
lakosság megint a Hanság mocsaraiba menekült.
Acsalag községről az első írásbeli feljegyzés
egy 1696-os adójegyzékben fordul elő. A következő írásbeli feljegyzést a
faluról a Rábaközi főesperesség 1696-1697-es jegyzőkönyvében lehet találni:
„Acsalag vagy másképpen Hölgyész. Az ország nádorának birtoka. Ez a
falucska minden szomszédos helytől távol, mocsarak közepén fekszik, áradások
idején nehéz megközelíteni. 57 katolikus és 4 akatolikus él itt.“ A Hölgyész
név hermelinvadászok telephelyére utal, mivel itt sok hermelin fordult elő,
aminek prémje a főuraknál keresett cikk volt. Acsalag első lakói minden
bizonnyal kedvezményekkel idecsábított jobbágyok. Ezért nem véletlen, hogy
lakói szabad költözésű jobbágyok voltak. Ez azonban csak annyit jelentett, hogy
ha nem tetszett az illetőnek a herceg szolgálata, szabadon elköltözhetet másik
alá, ingó vagyonával együtt.
Az 1715-ös országos összeírásban 10 adófizető
jobbágy neve van feltüntetve. Ezek: Baka György, Boronay János, Nagy Pál, Sipos
György, Meszlényi András, Szabó István, Makkos György, Boronay Gergely, Bartos
Pál, Csordás István. Ezek a csalágok voltak Acsalag őslakosai. A többi lakos
zsellér volt, akik nem fizettek adót, és ezért nem említik őket.
Az 1738-as egyházlátogatási jegyzőköny már egy
fatemplomról számol be, ami náddal van fedve, és Szt, Lőrinc tiszteletére van
felszentelve.
A XVIII. században Acsalagon főleg júhtenyésztéssel
foglalkoztak, mivel sok volt a legelője. A 10 acsalagi jobbágynak 1715-ben
csupán 45 hold
szántóföldje volt, 1728-ban már 190 holdon rendelkezett a 10 jobbágy. Aztán
Mária Terézia úrbérrendezése 1767-ben nemcsak az úrbéri járandóságokat
szabályozta, hanem majd egy évszázadra rögzítette a falvak telki állományát is.
Acsalagon ekkor 20 telkes jobbágy, 3 házas és 3 háznélküli zsellér volt.
1767-ben csak 178,5 hold
jutott az acsalagiaknak szántóföldi gazdálkodásra, és 160 hold rét. Az összes
szántóföldön csak az egész telkes jobbágyok gazdálkodtak, a zselléreknek
szántóföldjük nem volt, csak rétjük.
Mária Terézia úrbéri rendelete előírta, hogy
az úrbéri használatban levő telkek száma nem változhat. Ezért hogyan segítettek
magukon a földre, munkára éhes jobbágyok? Elkezdték írtani a használhatatlan
lápi erdőségeket és a Hanságot. A határ dombosabb részei tele voltak ekkor még
cserjével, csipkebogyóval és kökénnyel. A herceg némi bérlet fizetése ellenében
szívesen bocsátotta rendelkezésre a neki semmi hasznot nem hajtó mocsárvilágot.
Saját irtásföldjével a jobbágy bizonyos mértékig rendelkezhetett. A földesúr
tulajdonjogának sérelme nélkül eladhatta vagy elzálogosíthatta ezeket a
területeket. Az irtásföldeket a gyerekek örökölhették, és robotmentesek voltak.
Irtásföldekkel a zsellérek is rendelkezhettek.
Acsalagon 227 kishold nagyságú irtásnagyságú
terület mutatható ki ebben az időben.
A XVIII. század végén megkezdett hansági
lecsapolási munkák eredményeként nagy területek váltak alkalmassá mezőgazdasági
művelésre. Ekkor keletkeztek környékünkön az uradalmi majorok, mint Földsziget,
Mátyássziget, Csatárimajor és Pálmajor. A majorgazdálkodás fellendülésével a
földesúr aztán egymás után vette vissza az irtásföldeket a jobbágyoktól és
zsellérektől. A visszaváltási ár azonban nevetségesen kevés volt. Ezzel az
igazságtalan cselekedettel sok jobbágyot és zsellért fosztottak meg betevő
falatjuktól. A jobbágyok tehát elvesztették legértékesebb földjeiket, a
zsellérek föld nélkül maradtak, az uradalom pedig értékes és nagykiterjedésű
szántókkal bővűlt.
1777. július 15-én a falu leégett, és határát
elverte a jég. Ez a nap fogadalmi ünnep lett, és ekkor tartották a kisbúcsút.
Az acsalagi irtásföldek tulajdonjogi kérdését
az 1855-ben létrejött irtásvisszaváltó egyezség (Combinatorium) szabályozta.
Eszerint a 227 kisholdnyi irtásföldek kétharmad részét, 152 holdat a herceg
visszatartotta magának, és csak 75 kisholdat engedett át az acsalagiaknak. A
visszavett irtásföldeket Mátyássziget, illetve Földsziget majorhoz csatolták.
Az 1855-ös elkülönítő egyezség kötelezte az
Esterházyakat bizonyos mennyiségű szántóföld, rét és legelő átengedésére. A
kapott földekért azonban megváltási összeget kellett fizetniük a volt
jobbágyoknak. Acsalag lakossága összesen 981,5 hold földterületet
kapott a hercegtől a legelőn kívűl, aminek nagysága 270 hold volt.
Acsalag lakossága 1855-től megkezdte az önálló
gazdálkodást. A telkes jobbágyokból telkes gazdák lettek, a zsellérekből pedig
octálosok. A földek most már a parasztság tulajdonát képezték, megszűnt a
robot, dézsma, stb. A zsellérek is földhöz jutottak az elkülönítés után, de
csak 9,6 kishold jutott nekik családonként. Ezen a területen sok esetben
ketten, sőt négyen is osztozkodtak. Ebből a kevés földből nem lehetett
eltartani egy családot. Ezért az octálosok nagy része elszegődött a herceg
földszigeti és mátyásszigeti majorjaiba cselédnek. Nehezítette a volt zsellérek
sorsát még az is, hogy a határ leglaposabb részeit kapták meg, amit gyakran
elöntött a víz.
Az 1860-as évekig nem volt még túl nagy
aránytalanság a birtokviszonyokban. De a több évekig tartó szárazság és az
egérkárok sok családot arra kényszerítettek, hogy földjeiket eladják a
tehetősebb gazdáknak. A lakosság többi része törpebirtokos volt. Mivel a Rábca
szabályozása után a szántó területe a régi laposok rovására egyre szaporodott,
a nagyobb gazdák egyre több cselédet, illetve szolgalegényt hoztak a környező
községekből. Az elszegényedett őslakosok ugyanis nem szívesen vállaltak
szolgaságot.
Mivel a falu lakossága ebben az időben gyors
ütemben növekedett, határa pedig teljesen körül volt véve hercegi birtokkal, a
szegénység egy része kivándorolt Amerikába, vagy más falvakba költözött.
1890-től 1914-ig 25-30 családfő dolgozott
Amerikában gyárakban és bányákban. Ezek nagy részben 1920-ig hazajöttek, csak 6
család maradt kint végleg. 1903-ban a szigetközi Halászi községbe költözött el
három népes család. Ezek Amerikában járt emberek voltak, akik keresetüket
megtakarítva, 20-30 holdas birtokot vásároltak Halászi községben. 1903-1905
között a szlavóniai Podgorács községbe költözött el 10 család. 1938-41-ben az
akkori Moson megyei Pünkösdvásárra (ma Várbalog) ment telepesnek 6 család 40
személlyel.
Akik idehaza maradtak, állandóan keresték a
módját, miként javíthatnának sorsukon.
1901-ben a falu lakossága megalakította az
első szövetkezetet „Keresztény Fogyasztási Szövetkezet“ néven. A szövetkezet
1910-ben belépett a Hangya Országos Szövetkezeti Központba, és 1948-ig, a
Földműves Szövetkezet megalakításáig jól működött.
1910-ben a földszigeti uradalomból a szegényebbek
252 kat. hold bérletet kaptak. Az első világháború után ez a „Polgárbérlet“
segítette át a szegényebb emberekből álló, kb. 65-70 családot a kenyérgondokon.
1945 március 30-án elözönlötték a szovjet
katonák a falut. Raboltak, több nőt is megerőszakoltak, és agynlőttek két
ártatlan embert.
1945 tavaszán felosztották Esterházy herceg
birtokait a parasztság között. Acsalag csak 472 holdat kapott, mivel ennyi volt
az acsalagi telekkönyvben. Igénylő meg 171 család volt. Meg is lett ennek a
következménye, mert 1946-ban 20 család elköltözött a Sopron melletti Ágfalvára,
a kitelepített svábok házaiba és birtokaiba.
A földosztás után nagy lendülettel indult meg
a gazdálkodás a faluban. A falu lakossága felismerte a belterjes gazdálkodás
hasznát, és már 1946-ban, utána még 5 évig cukorrépa és cikória vetőmagokat
termelt állami szerződésre. A jóiramú fejlődést az 1950-es évek túlszigorú,
embertelen beszolgáltatási kötelezettségei aztán alaposan megbénították. A
mgállapított kvótát akkor is be kellett szolgáltani, ha nem termett semmi sem.
A vége az lett, hogy a kisbérlők menekültek a földektől, mert ha csak 4-5
holdon gazdálkodtak, több maradt nekik, mintha 15 vagy 20 hold földet műveltek
volna. A nagyobb gazdák meg az államnak ajánlották fel a földjeiket ingyen,
hogy csak meneküljenek a beszolgáltatástól.
1954 után a termelés aztán újra kezdett
fellendülni. A korábban cseléd vagy szolgasorsban élők is úgy belejöttek a
gazdálkodásba, hogy a tsz-be bizony nem szívesen léptek be.
Az 1956-os szabadságharc eseményei nem múltak
el nyomtalanul a faluban sem. Megalakult a Nemzeti Bizottság és a Nemzetőrség.
A faluban nem történt semmi atrocitás, a lakosság sok élelmiszert szállított a
budapesti forradalmároknak. November 4-e után a falun keresztül ezrével
menekültek Ausztriába. Az acsalagiak ételt, italt és soknak szállást is
adtak, elkísérték őket a határra, és
megmutatták hol kell átmenni Ausztriába.
35 acsalagi is átmenekült a
határon, akik az egész világon szétszóródtak.
1959-ben erőszakkal megalakítják a termelőszövetkezetet a faluban
„Törekvés“ néven. A beszervezés nem volt könnyű dolog. A többség ragaszkodott
az önálló gazdálkodás formájához. A beszervezés alkalmával szörnyű
igazságtalanságok történtek. A szántóföldek egy része az ebek harmincadjára
került. A fiatalok jó része a
városokba került. Eltűnt
a paraszti életforma a faluban is. A “bölcs” tsz alakítók nemcsak a földjét
vették el a szorgalmasan dolgozó néptől, hanem az őseitől tanult termőföld
szeretetét is.
1991-ben atán
szétoszlott a tsz. A volt tagok kárpótlási jegyeket kaptak, amivel a földekre
licitálhattak. A legtöbben aztán eladták földjeiket acsalagi gazdálkodóknak,
akik ma 30-60 hektáron gazdálkodnak. Mivel a fiatalok nem találnak munkát a
faluban, elköltöznek a városokba. A lakosság száma egyre csökken, ma már
lesűllyedt 500 alá. Megszűnt az óvoda, és az isola is. Több külföldi, különösen
németek és osztrákok vásároltak üres házakat, amiket szépen felújítottak. A
falu jövője bizonytalan, de talán jön még olyan időszak is, amikor a fiatalok
nyugdíjas korukra visszaköltöznek az üresen hagyott házakba.
Die
Geschichte von Acsalag
(Dr. Miklós Nagy, 2011)
Die Namensherkunft des Ortes
ist zweifelhaft. Acsa könnte der Name einer Familie sein, lak
heißt Wohnsitz, damit würde Acsalag „Wohnsitz der Familie Acsa”
bedeuten.
Andererseits bedeutete das Wort Acsa früher Libelle, und
davon gab es genug hier. Wahrscheinlich ist die Bedeutung des Ortsnamens „Wohnsitz
der Libellen”.
Erste schriftliche
Aufzeichnungen:
Canonica visitacio
1696-97: (Besuch durch einen
Abgesandten der kath. Kirche).
„Acsalag oder Hölgyész.” (Der
Name Hölgyész bedeutet im Ungarischen Hermelin. Früher gab es in dieser Gegend
viele Hermeline, die wegen ihres wertvollen Pelzes gejagt wurden.)
„Das Dorf ist ein
Besitztum des Herzogs Esterházy. Es liegt abseits von anderen Siedlungen,
umgeben von Moor. Bei Überschwemmungen ist es schwer erreichbar. Das Dorf hat
keinen eigenen Pfarrer, in Notfällen kommt ein Pfarrer aus Csorna. Eine Kirche
gibt es hier nicht, nur ein Glockengestell. Das Schulgebäude ist in gutem
Zustand, Lehrer ist János Légrády, aber kein Kind geht in die Schule. An Sonn-
und Feiertagen liest er das Evangelium, betet vor und beerdigt die Toten. Im
Dorf leben 57 Katholiken und 4 Nichtkatholiken. (Wahrscheinlich Juden, die sich
wegen des Hermelinhandels hier niedergelassen haben). Die Bewohner genießen
Steuerfreiheit, sind freie Leibeigene, die jederzeit weggehen können.”
In einer Zusammenstellung
der steuerpflichtigen Leibeigenen von 1715 sind 10 Familien in Acsalag
aufgeführt: Georgius Baka, Johann Boronay, Paulus Nagy, Georg
Sipos, Andreas Meszléni, Stephan Szabó, Georg Makos, Greorgius
Boronay, Paulus Bartos, Stephan Csordás.
Diese 10 Familien waren
die Ureinwohner Acsalags.
Canonica visitacio
1738:
„Acsalag ist
kirchenrechtlich eine Filiale von Csorna. Hier steht schon eine kleine
schilfbedeckte Kirche, deren Schutzpatron der Hl. Laurentius ist.”
Canonica visitacio
1759:
„Die Kirche ist aus Holz
gebaut und hat eine Schilfbedeckung, ist jedoch renovierungsbedürftig.
Ausrüstung: 1 Meßgewand und 1 Kelch, sonst nichts.”
Am 15. Juli 1777 hat ein
Gewitter mit Hagel ganz Acsalag verwüstet, Häuser brannten ab und das Getreide
wurde vernichtet.
Canonica visitacio
1831:
„Die Kirche wurde 1795
aus Ziegelstein gebaut, hat 2 Glocken und eine Orgel. Vor der Kirche stehen
zwei Statuen, der Hl. Laurentius und die Hl. Jungfrau Maria. Außerhalb des
Dorfes steht die Statue des Hl. Johannes Nepomuk, ein Geschenk der Famile Nagy
an das Dorf. Der Pfarrer kommt jeden Sonntag aus Csorna, die Acsalager müssen
ihn mit einem Wagen abholen. Der Friedhof liegt neben der Kirche.”
Das Siegel von Acsalag
wurde 1715 angefertigt. Aufschrift: SIGILI*ATCSALLAK*1715.
Anfang des 18. Jh. wurde
in Acsalag überwiegend Schafzucht betrieben, denn Weiden gab es genug. Die
Bewohner des Dorfes mussten damals auch die Soldaten der Armee verpflegen und
ihnen Unterkunft geben.
Im Jahre 1767 wurden von
Maria Theresia in ihrem Urbarium die Pflichten der Leibeigenen an ihren
Landesherren festgelegt. Der Boden blieb im Besitz des Herzogs, der Leibeigene
hatte lediglich Pachtrecht. Das Urbarium schrieb vor, dass die Größe der von
Leibeigenen gepachteten Fläche nicht verändert werden durfte. Die Ackerflächen
in Acsalag waren aber so gering, dass die wachsende Bevölkerung davon nicht
leben konnte. Darum hatten die Dorfbewohner angefangen, mit Genehmigung des
Herzogs die unbenutzten Gebiete zu roden. Die Wälder standen unter Wasser und
die Hügel waren voll mit Schlehen- und Hagebuttensträuchern. Der Herzog stellte
diese für ihn wertlosen Gebiete gegen geringe Gebühr gern zur Verfügung. Die gerodeten
Gebiete blieben weiterhin in seinem Besitz.
Die Leibeigenen hatten
auf diese Weise in jahrzehntelanger mühseliger Arbeit große Gebiete fruchtbar
gemacht. Zuerst musste das Wasser abgeleitet werden, danach wurden die Bäume
und Sträucher gefällt, die Baumstämme und die Baumwurzeln entfernt. So
entstanden dann Hügel, die aus dem Wasser herausragten. Um die Hügel mussten
Wassergräben gezogen werden, damit das Wasser abfließen konnte. Bei
Überschwemmungen wurden die Inseln öfters überflutet und die jahrzehntelange
Arbeit war umsonst gewesen. Es musste wieder von vorne angefangen werden. Die
Acsalager haben bis 1850 etwa 360 Hektar Gebiet fruchtbar gemacht. Für die
gerodeten Gebiete mussten die Leute keine zusätzliche Arbeit für den Herzog
verrichten.
Ende des 18. Jh.
entstanden jedoch die sog Meierhöfe um Acsalag herum. Für die Leibeigenen waren
diese Meierhöfe unvorteilhaft. Sie mussten dafür für den Herzog viel mehr
arbeiten. Bei dringenden Arbeiten, wie bei der Ernte, mussten die Leibeigenen
zuerst beim Herzog ernten, erst danach konnten sie ihre eigenen Felder
abernten.
Da der Herzog die
gerodeten Gebiete zu den Meierhöfen hinzurechnen wollte, verlangte er diese von
den Leibeigenen zurück. Auf diese Weise mussten die Leibeigenen zwischen 1791
und 1794, ¾ der gerodeten Gebiete für
eine lächerliche Entschädigung zurückgeben. Durch diese Ungerechtigkeit
verloren die Leibeigenen und die Kätner ihre wetvollen Gebiete, wobei die
Kätner ohne Boden blieben. Die Kätner wussten nicht, wie sie ihre Familien
ernähren sollten.
Den Bauern blieb nur
wenig Boden übrig, die Familien wuchsen aber weiter. Den Boden erbte immer der
erstgeborene Sohn, die anderen konnten nur Diener werden.
Im Jahre 1855 blieben
durch die Vereinbarung mit dem Herzog (Combinatorium) nur 523,5 Hektar Boden im
Besitz der Acsalager, davon 113 Hektar Weide. Die Bauern bekamen dabei die
unfruchtbaren Gebiete, die öfters unter Wasser standen. Der Herzog behielt für
sich die fruchtbarsten Flächen. Die meisten besaßen nur 1 Octal, also 4,1
Hektar. Diese Bodenfläche konnte eine große Familie nicht ernähren. Viele
verarmte Bauern mussten sich deswegen als Knechte in den Meierhöfen verdingen.
Die wirtschaftliche
Lage nach 1860
Eine jahrelange
Trockenheit und eine Mäuseplage zwang viele Bauern, ihren Boden zu verkaufen.
Im Jahre 1872 hatte es sehr viel geregnet, Überschwemmungen waren die Folge.
Damals gab es Wucherzinsen zwischen 40-60 %. Zu dieser Zeit brachte eine
Familie 1/10 der gesamten Äcker von Acsalag in ihren Besitz. Viele hatten bei
ihnen Kredit aufgenommen, den sie nicht zurückzahlen konnten, und. ihr Boden
wurde versteigert.
Die wirtschaftliche
Lage nach dem I. Weltkrieg
Ungarn gehörte zur Seite
der Verlierer, zusammen mit den Österreichern und Deutschen. Durch den Friedensvertrag von Versailles 1920
verlor Ungarn 2/3 seiner Gebiete. 5 Millionen Ungarn kamen unter rumänische,
tschechische, und serbische Herrschaft. Die Wirtschaft war lahm gelegt, es
herrschte überall eine unbeschreibliche Armut, auch in Acsalag. Die
heimgekehrten Soldaten trugen ihre Uniformen jahrelang, da sie sich neue
Kleider nicht kaufen konnten. Besonders die armen Familien litten unter der
Armut. Im Sommer mähten sie in der Hanság Gras und im Frühjahr wurde es auf dem
Heumarkt in Győr verkauft. Von diesem Geld haben sie ihre Familien ernährt.
Der II. Weltkrieg
Der II. Weltkrieg
erreichte Acsalag Anfang 1945. Zuerst kamen junge Burschen, Flüchtlinge aus
Siebenbürgen, dann ungarische Soldaten. Sie alle waren auf der Flucht vor den
Russen.
Die ungarischen Soldaten
und ihre Offiziere verließen Acsalag im März in Richtung Sopron. Mehrere
Acsalager mussten sie mit ihren Pferdewagen transportieren. Nachdem die
Soldaten fort waren, tauchten die Pfeilkreuzler (Mitglieder der ungarischen
Nazipartei) sofort unter. Kaum waren die ungarischen Soldaten weg, kamen erneut
ungarische Soldaten, die gut ausgerüstet waren. Die Russen hatten zu dieser
Zeit schon die Stadt Csorna besetzt.
Der ungarische Hauptmann
schickte einen Feldwebel in das
russische Hauptquartier nach Csorna, um die Kapitulation der ungarischen
Soldaten bekannt zu geben. Am 29. März, Gründonnerstag, brachte er dann die
ungarischen Soldaten nach Csorna. Die Soldaten warfen jedoch vorher ihre ganze
Waffen in der Nähe von Acsalag fort.
Am 30. März 1945 kamen
die Russen scharenweise ins Dorf, mit Lastwagen, mit Pferdewagen und zu Fuß.
Sie besetzten einfach die Häuser, die Bewohner suchten in ihren Bunkern Schutz.
Die Russen raubten was sie konnten, vergewaltigten viele Frauen und Mädchen,
zwei unschuldige Männer wurden erschossen.
Verteilung der
Besitztümer Esterházys
Nach dem II. Weltkrieg
wurden bei der Verstaatlichung die Besitztümer Esterházys unter den Bauern
verteilt. Acsalag bekam davon nur 263 Hektar, die unter 171 Familien verteilt
wurden. Die einzelnen Familien bekamen also nur wenig Boden.
1946 verließen viele
Familien Acsalag und zogen in die Nähe Soprons, nach Ágfalva, wo sie die Häuser
und den Boden der vertriebenen Schwaben bekamen.
1949 übernahm die
kommunistische Partei mit Hilfe der Russen die Macht in Ungarn. Alle anderen
Parteien wurden verboten, ihre Führer eingesperrt. Die Bauern mussten
Zwangsabgaben verrichten, fast 60 % ihrer Erträge mussten sie dem Staat
abliefern, wie Getreide, Futtermittel, Mais, Bohnen, Milch, Fleisch, Eier, Fett
usw. Außerdem mussten sie „Friedensanleihen” zeichnen. Das Geld bekamen sie nie
mehr zurück. Im Dorf herrschte eine
unbeschreibliche Armut, viele hungerten, man wurden wegen jeder Kleinigkeit
verhaftet, verprügelt und eingesperrt. Die Leute konnten nur Maisbrot essen.
Getreidemehl gab es kaum noch. Sogar das Saatgetreide nahmen sie mit. Die
Bauern mussten alles verstecken vor den staatlich gelenkten Räuberbanden. Die
Angst lähmte die Menschen, besonders in der Nacht, da die Geheimpolizei immer
nach Mitternacht kam, um die Leute zu verhaften.
Die Revolution 1956
Die Acsalager
sympathisierten mit den Aufständischen in Budapest und schickten mehrere
Lastwagen Lebensmittel für die Revolutionäre. Als am 4. November 1956 die
Russen mit ihren Panzern Ungarn überrollten, flohen tausende Menschen über
Acsalag. Viele Dorfbewohner halfen ihnen und zeigten ihnen den Weg zur Grenze
nach Österreich. Dafür wurden 1957 verhaftet, eingesperrt und verprügelt.
Zwangskollektivierung
1959
1959 wurden alle
Acsalager zwangskollektiviert. Sie mussten Boden, Tiere und die ganze
landwirtschaftliche Ausrüstung in die Kolchose abgeben. Es herrschte große
Verzweiflung, einige Bauern begangen sogar Selbstmord. Die Produktion in der
Landwirtschaft ging stark zurück. Die Bauern betrachteten die Kolchose nicht
als ihr Eigentum. Die Landwirtschaft wurde dadurch zugrunde gerichtet. Die
jungen Leute zogen in die Städte, im Dorf hatten sie keine Zukunft mehr. Es
sind überwiegend ältere Menschen geblieben Die Bevölkerungszahl ging von 1100 auf unter 500 zurück.
Im Jahre 1992 wurden die
Kolchosen aufgelöst, die Bauern bekamen ihre Felder zurück. Die meisten konnten
aber ihre Böden nicht bewirtschaften, da sie keine landwirtschaftlichen Geräte
hatten. Die meisten verkauften ihren Boden an Bauern, die die nötigen Geräte
besaßen. Es gibt heute im Dorf 4 - 5 Bauern, die noch Landwirtschaft betreiben.
Es stehen immer mehr
Häuser leer, die junge Leute kommen nicht mehr zurück. Im Dorf haben viele
Deutsche und Österreicher Häuser gekauft, die sie schön hergerichtet haben.
Was aus Acsalag wird,
weiß momentan niemand.
